Kimondottan jól szerepelt az FCN West-Balaton a szezon második felében, végig jó esély kínálkozott az ezüstérem megszerzésére, ám a zárófordulóban egy csúnya vereség rombolta le mindezt - maradt a 4. hely. A csapat edzőjéveé erről és a következő szezonról beszélgettünk.
Kiegyensúlyozott teljesítmény, 5 meccses veretlenség, mégis elúszott a dobogó. Hogyan értékelt a vezetőség, a szakmai stáb, és a játékosok?
Csalódottak voltunk mindannyian. A felépített munka, a sikerek egy csapásra elúsztak a zárófordulóban. Az öltözőben már kielemeztük a dolgokat, pár játékossal elbeszélgettem, mint ahogy a vezetőség elbeszélgetett velem. A játékosoktól forma- és erőnlét-beli javulást várunk, amit terv szerint a holtszezonban meg is alapozunk. Amit e alapra felépíteni tervezünk, ahhoz már megfelelő önbizalom is kell, melynek áhított szintjét leginkább a tétmérkőzéseken érhetjük el újra.
Az edzői pozíció tehát nem került veszélybe...
Természetesen nem, ez szóba sem került; csupán arról kellett számot adnom az edzői stáb tagjaival egyetemben, hogy miképp törénhetett a blama, aminek "köszönhetően" elúszott a dobogó. A pályán elért eredmény, a mutatott teljesítmény javarészt a mi, az én felelősségem.
Akkor ezt a továbbiakban ne is feszegessük, a sajtóban volt róla elégszer szó az elmúlt héten. Tekintsünk inkább a jövőre. Mik az elképzelések a következő szezont illetően? Játékosmozgás várható-e?
Az elvárás mind a vezetés, mind a szakmai stáb - engem is beleértve - részéről az, hogy harcban legyünk a bajnoki címért a végsőkig, így a minimális elvárás ismét a dobogó. Ezúttal viszont nem hibázhatunk e cél elérésében, sem a végén, sem a szezon többi részén. Játékosmozgás olyan mértékben, mint az előző szezon előtt, nem várható, ez a kezdeti költségvetési tervezetnek, valamint a ténynek köszönhető, hogy ezúttal nem is teszünk átadólistára értékes játékost. A vezetőséggel és a klubtulajdonossal egy védő leigazolásában egyeztünk meg, konkrét név még nem merült fel, de egy rutinos, meghatározó játékosra van szükségünk erre a posztra. További változások szezon közben lehetségesek.