E hétvégén a Mekkmester United fogadta csapatunkat, akik bár hátrébb álltak a tabellán, győzelmet akartak s vártak.
céljuk megvalósításához segítő kezett nyújtott a játékvezető, miután a 34. perben egy kakaskodást követően Eckardt Brasch volt az egyetlen, akit a piros lap felmutatásával elküldött zuhanyozni. Ennyi erővel a túloldalon is járhatott volna, hisz lökdösés volt a hazaiak részéről is. A 2. félidőben aztán Rigó révén mégis mi kerültünk előnybe, a szélső egy gyors akciót fejezett be eredményesen. 10 percig örülhetett az FCN, egy távoli bomba utat talált Lehel kapujába -aki ezt követően ismét több bravúrt is bemutatott.
A lefújást követően elmondható, hogy inkább elhoztuk az 1 pontot, mint hogy elvesztettünk kettőt. Mézga Tibor is hasonló véleményen volt, bár tisztában volt vele, hogy idegenben játszottunk, és a kiállítás után át kellett szervezni a középpályát.