Várható volt, hogy nem lesz könnyű dolga a csapatnak a remek erőkből álló Comets ellen, akiket nagy bravúrral hazai pályán sikerült legyőzni. A revans - sajnos - hazai szeszögből remekül sikerült. 60 percig voltunk partiban a Comets-szel, aztán beindult a henger...
Az meccs elején látszott, hogy nem a védelmekről fog szólni az összecsapás, ez akár kedvező előjel is lehetett volna, hiszen az előző 2 fordulóban a bunkerfocit játszó ellenfelek törtek borsot a csapat orra alá. Itt is, ott is helyzetek, aztán hazai vezetés negyed óra után. Laluska hamar egyenlített, ám a középkezdésből gólt kaptunk. A félidő végén Lehel bravúrja kellett, hogy csak miusz egy legyen közte...
A 2. játékrész elején ismét megbolondították a védelmet, a remekül mozgó portugál légiós talált be. Erre még érkezett válasz, ismét Laluska talált be, ekkor felcsillant a remény, a játékosok extázisban mentek előre. Azonban hamarosan ismét kettő volt a különbség, aztán pedig nem volt megállás; a kitámadó FCN-nek semmi, a remekül kontrázó hazaiaknak minden összejött. A végén már csak az arány volt kérdéses, a fáradó, hitehagyott West-Balatont alaposan kitömték. A végeredmény: 7-2.
A hetedik gólt ünneplik a hazai játékosok...
- Támadó szellemben léptünk ki a pláyára, a hazai csapat is ezt tette, az adok-kapokból ők jöttek ki jobban, mert egyszerűen erősebb, tapasztaltabb erőkből állnak. A szerencse sem volt velünk, ám a vereség súlyosságáért leginkább én vállalom a felelősséget, mert folyamatosan támadsára biztattam a csapatot, akkor is, amikor már nem volt esélyünk. Ha visszarendeződünk, pár gólt talán megúszunk, utasításomra mi nem ezt tettük, emiatt a szurkolók elnézését kell kérnem. - nyilatkozott Mézga a meccset követően. Amikor az állása biztonságáról, illetve esetleges lemondási szándékáról kérdeztük, azt mondta, szezon végéig mindenképp marad, a továbbiakról tárgyalnak majd a vezetőséggel.
A következő mérkőzés sem garancia arra, hogy kimászik a csapat a hullámvölgyből, hiszen a listavezetőhöz látogatunk...